Alapképzésemet a Budapesti Corvinus Egyetem Emberi Erőforrások szakán végeztem, jelenleg pedig a SZIE végzős Emberi Erőforrás tanácsadó szakos hallgatója vagyok. Számomra nagyon újszerű és pozitív volt az emberközpontú szemléletmód, amivel a tanácsadó szakon és a Kontakt Alapítványnál találkoztam.
2017-2018-ban az alapítványnál töltöttem öt hónapos szakmai gyakorlatom, amikor az „Ifjúsági Garancia” projektben mentorként dolgoztam Gödöllőn. A huszonöt év alatti célcsoporttal nagyon jól együtt tudtunk dolgozni, könnyen bizalmukba fogadtak és szót értettek velem. A projekt mellett lehetőséget kaptam pályaorientációs iskolai csoportok páros vezetésére és egy tréningen való közreműködésre is.
2019 januártól szakértőként dolgozom az „Együtt a munkavállalásért Pest megyében” projektben Szentendrén.